Gondolatok advent harmadik vasárnapján

"Örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz. Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában."

Adventi koszorú: Hagyományosan három lila és egy rózsaszín gyertya van rajta. Utóbbit a harmadik, úgynevezett örömvasárnapon kell meggyújtani. Az öröm liturgikus színe ugyanis a rózsaszín. A lila pedig a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi.

    Örüljetek az Úrban szüntelen! Karácsonyra készülve szeretnénk már most megtapasztalni az örömet. A készülődés örömét, az örömszerzés örömét. Boldog az, aki tud örülni, boldog az, aki meglátja a másikban a jót, boldog az, aki a kicsit szépet, a kicsi örömet is észre tudja venni. Örömre hív ma bennünket Jézus, adventi örömre, a készülődés örömére.

  A mai vasárnap meggyújtottuk a 3. adventi gyertyát. Az Úr közel. És ez a valóság azt a kérdést teszi föl nekünk, hogy mi közel vagyunk-e már. Elindultunk-e már az érkező Krisztus felé, aki rövidesen megérkezik hozzánk? Hogyan talál minket alva vagy ébren? Lámpásunkban lesz-e olaj, hogy amikor kinyílik a kapu, bemehessünk az Ő örömébe, az örök életbe?

    Keresztelő János a sürgető próféta is ezt hirdette: a fejsze a fák gyökerén van, térjen meg minden ember. A mai vasárnap bizonyára azért is az öröm vasárnapja, mert eljön Krisztus és kiveszi a kezekből a fejszét, elcsendesíti az ítéletet mondó ajkakat és megnyitja a kegyelem idejének széles kapuját, amely azóta is nyitva áll. Nem követeli a megtérésedet, hanem várja. Türelemmel és szeretettel, ahogyan a tékozló fiú apja figyeli naponta az utat, mikor jön már a fia. Ennek a türelemnek a mély szeretete, indít-e téged is arra, hogy ebből a templomból hazavigyél belőle emberi kapcsolataidba? Hogy ne tedd a fejszédet a fa gyökerére, hogy ne ítéld meg embertársadat, hogy ne mondj rá halálbüntetést? Jézus szerető és türelmes tekintetét elviszed-e magaddal az örvendezés vasárnapján, hogy a fenyegetés helyett az élet teljességében élj mától kezdve. 

Ez az érkező Jézus kérdése személyesen hozzád, a te szívedhez, amelynek ma is az ajtaján kopogtat.

  A mostani advent, amely a Jézus és a te történeted személyesen, ezt kérdezi tőled, kit vársz az életedbe. Mi az, amire most vársz?

  Jézus eljövetelével elérkezik Isten felfoghatatlan türelmének az ideje. Ez a mi időnk, ebben az üdvtörténeti korban élünk. Várunk a megérdemelt ítéletre és kiengesztelődés történik. Jogos büntetéseket figyelünk az életünkben és folyamatosan gyógyul a lelkünk. Mert Isten türelmes. És türelme próbára tesz. Tudok-e ilyen türelmes lenni embertársaimmal? Nem ítélni, nem visszavágni azonnal? Tudok-e ilyen türelmes lenni Istennel? Amikor nem kapom meg azonnal, amit kérek, elfogadom-e ezt. Vagy elindulok idegen istenek segítségét keresni? És türelmes vagyok-e önmagammal, akinek a belső világom lassan formálódik. Nem azonnal vált meg bennem mindent Jézus, nem hirtelen leszek békés, megbocsátó és szerető?

  Isten türelme számomra próba, aki az övé vagyok. Arra hív, hogy merjek várni életem rohanásai ellenére. Lesz eredménye a várakozásomnak, ugyanis az advent nem várakozást, hanem eljövetelt jelent. És ez az eljövetel nem egy napig tart, hanem 4 hétig. Ahogyan Mária az angyali üdvözlettől kezdve türelemmel várta Fia megszületését. Ahogyan minket türelmesen hordott édesanyánk magában. Ahogyan Jézus Krisztus türelmesen várta, mikor mondunk igent a követésére. Amikor a minket igazán szerető emberek türelmesen várták, hogy mikor viszonozzuk igazán a szeretetüket. Ez a türelem az advent. Érkezik Jézus és meggyógyítja vakságomat. Eddig azt hittem, hogy én várok mindenki másra, most kiderül, hogy mások várnak rám. Nekem kell végre indulnom másokhoz, megnyílnom másoknak, kinyílni Isten számára.

    Mert Isten nemcsak azt várja most tőlem, hogy elfogadjam az ő végtelen türelmét, hanem hogy én magam legyek ennek a türelemnek élő hordozója az emberek között. Talán ez a legnagyobb feladat: felnőni Isten türelméhez. Ehhez alakulni az advent feladata. De nem önmagunktól kell türelmessé válnunk, mert az lehetetlen. Isten ehhez megadta nekünk Szentlelkét, aki maga a szeretet -- a szeretet pedig türelmes. Ne hivatkozzunk megromlott természetünkre: én ilyen vagyok és kész; nem bírok türelmes lenni. Ez azt jelenti, hogy nem hiszel abban, hogy az isteni természet részesévé lettél. Pedig ez az új természet benned van, hogy a Szentlélek belülről átformáljon. Isten türelme bennünk van, mint ,,természetének'' legjellemzőbb vonása. Nem olyan türelem ez, mely közönyösen hagyja menni a dolgokat a maguk útján. Tékozló fiát nem szenvtelen vállrándítással engedi útnak az Atya. Az irgalom isteni méreteiben ,,szenvedi meg'' a türelmet. Mert szabad akaratot adott nekünk.

  Mi hajlamosak vagyunk azt gondolni, a türelem helyett, hogy az idő mindent megold, valójában azonban az idő semmit sem old meg. Türelmesnek lenni valakihez annyit jelent, mint csendben szenvedni érte. A megváltó Krisztus szenvedése ez. Nem is annyira azzal kell azonosulnunk, akire várunk, mint inkább Krisztussal. Ő szereti azt az embert, akivel annyit küzdenénk, akit megváltoztatnánk azonnal. Olyannak szereti, amilyen és a türelemnek ebből a szeretetéből akar ma nekünk is adni Jézus.

  

    Erre hív ma meg téged Jézus az adventi eljövetelben. Nem is Krisztus követése ez, hanem Krisztus mellett járás az életünk útján. Mint az emmausi tanítványok. Ahogyan útközben Jézus melléjük szegődött feltámadása után, nem ismerték meg, mert nem az elvárásaik szerinti volt. Fontosabb jelet kaptak. Amikor magyarázta nekik az írásokat és megtörte a kenyeret, lángolni kezdett a szívük. Ott, a szívünkben, lényünk legmélyén mi is indulnánk Jézussal, de megállítanak az elvárások, az elképzeléseink, a törvénykezéseink.

    
  Ma, advent 3. vasárnapján keljünk fel, és legyünk az érkező Krisztus türelmének hordozói. Mert Ő az Isten, aki a szeretet. A szeretet pedig türelmes. És mivel Ő bennünk él, nyissuk ki még jobban a szívünket a számára. Mert minden várakozásunknak egy lényeges kérdése van: Jézust önmagát várom-e az életembe, vagy csak az adományait, amelyeket csak Ő hozhat nekem. Tudom-e Őt önmagáért szeretni. Ő önmagáért várni? Tudok-e a jelenlétére önmagáért türelmesen várni?

    Ő türelemmel vár rám, hogy egyszer majd azzá váljak, akinek előre elképzelt engem. Várja, amikor eljön a pillanat és kőtömbömről lehull a fölösleg és csak a szobor marad, amelyet Ő bennem meglátott. Ő türelemmel néz rám, hogy én is legyek a türelem és megbékélés eszköze a nekem adott emberek számára.