A szója a nyugati táplálkozás egyik időzített
bombája, ugyanis az élelmiszeripar oly mértékben támaszkodik rá, és oly
mértékben része rejtett módon táplálékainknak, hogy a kiiktatásában reménykedni
sem lehet, ugyanakkor sok veszélyt hordoz magában. Az élelmiszeripar hatalmas
összegeket költ arra, hogy a szóját a "veszélyes hús" egészséges
alternatívájaként propagálja és a "természetes táplálkozás" hívei, a
vegetáriánusok és bioboltok naiv bizalommal eltelt vásárlói az elsődleges áldozatai
ennek a propagandának.
A szója hüvelyes termény, a paleo táplálkozás szempontjából
már eleve gyanús élelmiszer anyag.
A hüvelyesekkel szembeni gyanakvásnak azonban nem "vallási", hanem evolúciós okai vannak.
A földműveléssel bevezetett élelmi anyagok közös jellemzője, hogy természetes formájukban fogyasztásra teljesen alkalmatlanok, csak alapos feldolgozás után fogyaszthatók. Ez a szójára különösen áll.
A hüvelyesekkel szembeni gyanakvásnak azonban nem "vallási", hanem evolúciós okai vannak.
A földműveléssel bevezetett élelmi anyagok közös jellemzője, hogy természetes formájukban fogyasztásra teljesen alkalmatlanok, csak alapos feldolgozás után fogyaszthatók. Ez a szójára különösen áll.
A szója nyersen mérgező, de még órákon át főzve sem fogyasztható.
Kínában vagy 2300 évvel ezelőtt jöttek rá arra, hogy ha alapos fermentációs
folyamatnak teszik ki a szóját, akkor a végtermék fogyasztható. Így találták
fel a chiang készítését, ami megfelel a japán misonak. Hasonló kísérletezések
végeredménye lett a tofu. Szemben a nyugati ember hiedelmeivel, a szója keleten
nem oly kedvelt étel. Az 1970-as évek végén a dél-ázsiai országokban végzett
felmérések szerint a lakosság elfogyasztott kalóriájának mindössze 1.5%-át
tette ki.
Az élelmiszeripar fokozatosan ébredt rá a szójafehérjében és
olajban rejlő profitra, s az ötvenes évektől kezdett igazán fellendülni a
szójaipar. A ma forgalomban lévő szójafehérje mindennek, csak természetesnek
nem tekinthető. Hogy egyáltalán emészthető legyen, magas hőfokon, nagy
nyomáson, különféle kémiai oldószerekkel, lúggal és savakkal kezelik, mire
"húsmentes fehérje" lesz belőle. A kérdés az, mi marad vissza az így
kapott termékben a szója eredeti káros anyagaiból, és mi kerül bele a sok vegyi
kezelés során.
A szójakészítményekben található, ember számára emészthetetlen
szerves anyagok, az oligoszacharidok komoly gázképződést okoznak. Ez különösen
az élelmiszerekbe rejtett szójával kapcsolatban problémás, mert a gyanútlan
fogyasztó nem tudja bélgörcsei okát.
Más babfélék is, de a szója különösen sok proteáz gátlót
tartalmaz. A proteáz enzimek felelősek a fehérjeemésztésért, a szója tehát
fehérjeemésztést gátló anyagokat tartalmaz. A gyártás során alkalmazott
hőkezelés ennek egy részét semlegesíti, azonban még így is a szójakivonatban az
eredeti mennyiség 10%-a megmarad. Az emberek eltérő mértékben érzékenyek a
fehérjeemésztést gátló anyagokra. A csökkent hatékonyságú fehérjeemésztést a
szervezet a fehérjebontó enzimek túltermeléssel kompenzálja, ami rendszeres
szójafogyasztás esetén a hasnyálmirigy túlműködését és megnövekedését
eredményezi. Minden, ami fölösleges sejtburjánzást okoz, rákhoz vezethet. Nehéz
lenne bizonyítani, de tény, hogy a hasnyálmirigy rák gyakorisága egyre csak
növekszik, napjainkra a korábbi évek 4-5-szörösét érve el.
A szójabab igen sok fitátot tartalmaz, amely meggátolja különböző
fémek, így a kalcium, a vas, a jód, a réz, a cink felszívódását. A fitátok nem
reagálnak a hőkezelésre, így a szójafehérje kivonatban is szinte eredeti mennyiségben
jelen vannak. Ez különösen veszélyes a szójafehérjéből készült
bébitápszerekben, hiszen a csecsemőknél a felszívódási zavarok komolyabb
veszélyt jelentenek, lévén, hogy táplálkozásuk sokáig a tápszerre szorítkozik.
A gyártók ezt úgy próbálják ellensúlyozni, hogy telenyomják a tápszereket
ásványi anyagokkal, amelyek azonban gyengén szívódnak fel - egy kivétellel. A
szójában az anyatej mangántartalmánál 20-100-szor több mangán van. A túl sok
mangánt kapcsolatba hozták a később megjelenő tanulási, figyelmi és viselkedési
zavarokkal. További beláthatatlan következményei vannak a szójaalapú
bébitápszerek fitoösztrogén tartalmának. Az ösztrogénszerű anyagok felszívódva
komoly befolyást gyakorolnak az agyfejlődésre, pl. az agy maszkulinizációját*
idézik elő, és negatív hatással vannak a hormon- és immunrendszer fejlődésére
is.
A fitát tartalom felnőtteknél is komoly felszívódási zavarokat
okoz, különösen vegetáriánusoknál, akik fehérjepótlásukban nagyban támaszkodnak
a szójatermékekre. Egy vizsgálatban buddhista vegetáriánus nők 50%-a vashiányos
volt, ebből 30% diagnosztizáltan vashiányos vérszegénységben szenvedett. Egy
kínai vizsgálatban 437 gyerek közt 22%-osnak találták a vérszegénységet. Amikor
leállították a szójafogyasztásukat, és helyette húst kaptak, hat hónap alatt a
vérszegények aránya 1.25%-ra csökkent. A túlságosan szójára épülő étrend komoly
kalciumhiányhoz és egyéb ásványianyag hiányhoz is vezethet.
A szójának komoly lektin tartalma is van, ami elvileg a
feldolgozás során hatástalanítódik, erre azonban mérget senki ne vegyen be. A
szójalektin a bélbolyhokat károsítja és a bélsejtek burjánzását okoz,
következésképen fokozott rákkockázatot képvisel. A lektinek áteresztő bél
szindrómát okoznak, ami az egyik mechanizmusa lehet az autoimmun betegségek
kialakulásának. Egy vizsgálat azt igazolta, hogy a gyermekkori cukorbetegek
csecsemőkorukban kétszer valószínűbben kaptak szójatápszert. (lásd. még
"Lektinek" szócikket)
A szójafehérje kivonat 2%-a szaponin, ami főzésnek ellenáll és
ugyancsak károsítja a bélfalat. Megköti a koleszterint és az epét, ami csak a
téves koleszterinteória nézőpontjából hasznos, egyébként inkább káros.
A szójával az egyik legnagyobb probléma az, hogy rejtett formában egyre több ételben szerepel dúsító, sűrítő adalékanyagként. Ha a termékismertetőn egyáltalán feltüntetik, akkor is növényi fehérje kivonat, lecitin, növényi olaj, természetes ízanyag és hasonló ártatlan megfogalmazásokban adják a fogyasztó tudtára.
Az ételallergiák növekvő számához a szója jelentősen hozzájárul. A
nyolc leggyakoribb, azonnali túlérzékenységi reakciót kiváltó élelmi anyagok
közt szerepel. A földimogyoró az egyik legveszélyesebb ételallergén, a szója
pedig botanikailag a földimogyoróval közös családba tartozik. A szójaallergiát
akkor kezdték komolyan venni, amikor egy svéd kislány egy 2.2%-nyi szóját
tartalmazó hamburger után asztmás rohamot kapott és meghalt. Svéd kutatók 65,
1993 és 1996 között előfordult súlyos ételallergiás esetet vizsgáltak meg. Ezek
közül 5 végződött halállal, s ebből négyet a szójatartalom okozott. A négy
elhunyt gyerek ismerten allergiás volt a földimogyoróra, de a szójára nem. A
jelenséget keresztallergiának nevezik. A szója allergia nem feltétlen azonnal
az elfogyasztás után, hanem egy-két órával később is bekövetkezhet. Ismert az
un. késleltetett hiperszenzitívitás is, amely az allergiás reakciók egy másik
formáját képviseli, s napokkal később jelentkezik, ami még inkább megnehezíti a
kiváltó okot felismerését. A komoly allergiás reakciók 25%-ának okát nem is
sikerül beazonosítani. Mivel a mogyoróallergia is egyre gyakoribb,
feltételezhetően a szójaallergiások száma is egyre nő. A szójapor belélegezve
is kiválthat allergiás rohamot. 1981 és 1987 közt Barcelonában 26 asztmásroham
"járványt" figyeltek meg, s kiderült, hogy a kikötőben ilyenkor
szóját rakodtak. A bébitápszerhez folyamodni kénytelen anyukákat kétségbe
ejthetik azok az adatok, miszerint nemzetközi vizsgálatok szerint a világon
szinte mindenhol, a tehéntejre allergiás csecsemők 25-47%-a egyben a szójára is
allergiás.
A szójában található ösztrogénszerű anyagokat ugyancsak feldicséri
a szója és egészségipar, és rendszeresen idézik, hogy a keleti országokban,
ahol szóját fogyasztanak, alacsonyabb a mellrák halálozás. Ilyenkor azonban
mindig elfelejtik megemlíteni, hogy keleten jóval gyakoribb a nyelőcső, a
gyomor-, a hasnyálmirigy, a máj- és a pajzsmirigyrák. És ami azért használna a
nőknek, mert ösztrogénszerű, az ugyanezen oknál fogva nyilvánvalóan ártalmas a
férfiaknak. Egyébként öt újabban lefolytatott vizsgálat cáfolta, hogy a
szójakivonat csökkentené a menopauza utáni kellemetlen tüneteket (hőhullámok,
csontritkulás, stb.). Mivel idősödő férfiakban a prosztatarák kialakulásában
jelentős szerepe van a tesztoszteron/ösztrogén arány ösztrogén irányába való
eltolódásának, a szója fogyasztása növelheti a prosztatarák kialakulásának
kockázatát. Japánban ennek megfelelően igen gyakori a prosztatarák.
Végül komoly aggodalmat kelthet a szója goitrogén, azaz a
pajzsmirigyműködést gátló hatása. Ilyen hatása van még a földimogyorónak, a
brokkolinak, a karfiolnak, a káposztának, a kölesnek, a fehérrépának, a
repcének, a maniókának. Tekintve, hogy a lakosság kb. 10%-a pajzsmirigy
alulműködésben szenved, a szója fogyasztása nem tűnik előnyösnek. Japánban,
ahol a szójafogyasztás kétségtelenül magas, a pajzsmirigy betegség is igen
gyakori. A szója pajzsmirigyre gyakorolt gátló hatásáért a fitoösztrogének
lehetnek a felelősek. 1995 óta számos tanulmány jelezte, hogy a szójaalapú
csecsemőtápszerek pajzsmirigy alulműködést okozhatnak a csecsemőknek.
A szóját manapság komolyan megalapozott bizonyítékok nélkül
ajánlják szívvédő és rákellenes tápanyagként.
Xiao Ou Shu és munkatársai 2009-ben megjelentettek egy vizsgálati
beszámolót arról, hogy a mellrákos nők közül azoknak volt a legkisebb kockázata
a halálra vagy a rák kiújulására, akik a legtöbb szóját fogyasztották (Shu és
mtsi., 2009). A vizsgálatból azonnal szárnyra röppent a hír, hogy ezentúl
minden mellrákosnak, na meg, aki már eleve nem is akar mellrákot kapni, annak
szóját kell ennie. Az kisebb, vagy semmilyen nyilvánosságot nem kapott, hogy a
JAMA ugyanazon számában Rachel Ballard-Barbash és Marian Neuhouser ízekre
szedték Shuék eredményét, és rámutattak arra, hogy a vizsgálat számos hibája
miatt meglehetősen elhamarkodott következtetés a szója fogyasztását ajánlani
mellrákos nőknek (Ballard-Barbash és Neuhouser, 2009). Idézték Neela Guha és
munkatársai 2009-es vizsgálatát, amelyben ilyen összefüggést nem találtak (Guha
és mtsi., 2009). Rámutattak arra, hogy az ázsiai országokban fogyasztott
szójatermékeket többnyire hagyományos fermentációval készítik, míg a nyugati
emberek által fogyasztott szója egészen másként készül, mások a jellemzői. Ezt
igazolta Wu és munkatársai eredménye is, akik több vizsgálat összevont elemzése
alapján a sok szóját fogyasztó ázsiai nőknél találtak védőhatást, míg a nyugati
országokban élő nők körében ilyen védőhatás nem mutatkozott (Wu és mtsi.,
2008). Chisato Nagata áttekintő tanulmányában szintén arra következtetett, hogy
a nyugati szójatermékek és a keleti szója, valamint a fogyasztás ideje, módja
és mennyisége annyira eltérő, hogy ázsiai eredményekből nem következik semmi a
nyugati szójafogyasztókra nézve (Nagata, 2010). John Erdman és csoportja
egyrészt hangsúlyozták, hogy a szója és szója közt óriási különbségek vannak,
nem lehet tehát úgy általában vizsgálni a szója hatását az egészségre. Arra is
rámutattak, hogy az ázsiai országokban a tradicionális életformát és
táplálkozást követők fogyasztanak sok szójaterméket, míg a nyugati
társadalomban pedig a fokozottan egészségtudatos emberek. Az életmód a rengeteg
rejtett változójával azonban alapvetően befolyásolhatja a különböző
betegségekre való hajlamot, amit aztán tévesen a szójafogyasztásnak vagy nem
fogyasztásnak lehet tulajdonítani (Erdman és mtsi., 2004). Így aztán nem lehet
tudni, hogy miként vihető át a nyugati körülményekre Xianglan Zhang és kutatótársai
azon eredményei, mely szerint a legtöbb szóját fogyasztó kínai nőknek 75%-al
volt kisebb az esélyük a szívbetegségre és 86%-al ritkábban haltak meg
szívrohamban (Zhang és mtsi., 2003). Mint a szerzők írják, ez a világon az első
vizsgálat, amely közvetlenül bizonyította a szója szívbetegséggel szembeni
védőhatását. Tekintve, hogy a szója szívre gyakorolt hatását évtizedek óta
vizsgálják, elég meglepő, hogy ez az első, és ezidáig az egyetlen, amely
bizonyítja is ezt a védőhatást. Az amerikai gyógyszerhatóság mindenesetre,
elébe menve a máig nem bizonyított hatásnak, arra alapozva, hogy a szója
csökkenti a koleszterinszintet, engedélyezte, hogy a szóját úgy reklámozzák,
mint szívvédő hatású terméket (FDA, 1999). Ennek az egészségállításnak a megalapozatlanságát
igazolja az elmúlt 10 év bizonyítási sikertelensége, és az, hogy a
koleszterinnek semmi köze a szívbetegség kockázathoz. Mindezek mögött érezhető
a szójaipar nyomása.
A paleo táplálkozás és életmód filozófiája nem az, hogy
védőételekkel ellensúlyozzuk a helytelen táplálkozás káros hatásait, hanem hogy
kezdjünk el a szervezet megkívánta módon táplálkozni, és ez előzi meg a
civilizációs betegségek kialakulását.
A szójával kapcsolatban felmerült számos aggály miatt a
szójatermékek fogyasztása egyáltalán nem tekinthető egészségesnek és semmilyen
formában nem is része a paleo táplálkozásnak.
Felhasznált irodalom
- Ballard-Barbash, R;
Neuhouser, ML: Challenges in design and interpretation of observational
research on health behaviors and cancer survival. JAMA, 2009,
302(22):2483-4.
- Daniel, KT: The whole soy
stroy. New Trends Publ., Washington, DC, 2007.
- Erdman, JW Jr; Badger, TM;
Lampe, JW; Setchell, KD; Messina, M: Not all soy products are created
equal: caution needed in interpretation of research results. J Nutr, 2004,
134(5):1229S-1233S.
- FDA: Food labeling: health
claims; soy protein and coronary heart disease. Food and Drug
Administration, HHS. Final rule. Fed Regist, 1999, 64(206):57700-33.
- Guha, N; Kwan, ML;
Quesenberry, CP et al. Soy isoflavones and risk of cancer recurrence in a
cohort of breast cancer survivors: the Life After Cancer Epidemiology
study. Breast Cancer Res Treat, 2009, 118(2):395-405.
- Nagata, C: Factors to
consider in the association between soy isoflavone intake and breast
cancer risk. J Epidemiol, 2010, 20(2):83-9.
- Shu, XO; Zheng, Y; Cai, H;
Gu, K; Chen, Z; Zheng, W; Lu, W: Soy food intake and breast cancer
survival. JAMA, 2009, 302(22):2437-43.
- Wu, AH; Yu, MC; Tseng, CC;
Pike, MC: Epidemiology of soy exposures and breast cancer risk. Br J
Cancer, 2008, 98(1):9-14.
- Zhang X, Shu XO, Gao YT et
al: Soy food consumption is associated with lower risk of coronary heart
disease in Chinese women. J Nutr, 2003, 133(9):2874-2878.