Börtönünk a hitrendszerünk
A külső dolgokhoz való kötődés nem az egyetlen kötődés életünkben. Van egy finomabb, ám ugyanolyan erős, sőt, okkal alattomosabb kötődés is, amely a belső életünkben játszódik - kötődés a gondolatainkhoz, a megszerzett ismereteinkhez, tanult hitrendszerekhez.
Sokan közülünk kitanulták az élet valamely szakterületét, iskolázottak, tanultak, valamely hivatás, tudományág vagy életterület szakértői.
Ráadásul élettapasztalatunk is szárba szökkent bizonyos hitrendszereket, amelyeket megtanultunk igaznak elfogadni. Mélyen belül kötődni kezdünk ezekhez a nézeteinkhez - sok esetben álmenedéket jelentenek, hiszen ismerősek, fogalmi takarónak használjuk őket, mely alól sokszor konkrét valóság is kifejlődhet. A meggyőződésünkkel, hogy a világ dolgai ilyen vagy olyan nézetnek megfelelően működnek, hallgatólagos felmentést adunk magunknak az élet további megismerése alól. így nincs szükség állandóan új szemmel tekinteni a világra, hiszen megvan a magunk hitrendszere, amelyre támaszkodhatunk. Kíváncsiságunk elfojtódik, Lermészetes ámulatunk, a világra való rácsodálkozásunk elérhetetlenné válik.
Az „ismeret" ily módon halott anyaggá válik, amely kizárólag múltbéli referenciáknak köszönheti létét. Hátizsákként cipeljük tovább, vonszoljuk magunkkal régi meggyőződéseinket, hiedelmeinket, és sosem vesszük magunknak a fáradságot, hogy valóban megkérdőjelezzük: vajon a jelen helyzetben is érvényesek-e, használhatóak-e az életünkben.
Tudjuk, miként működnek a dolgok, tehát semmi szükség arra, hogy frissen megnyíljunk az életnek. Ehelyett elbújunk a tudás mögé, önelégülten megállapítjuk, hogy jobban tudjuk másoknál, elveszítjük ártatlan tekintetünket és a dolgokhoz való nyitott hozzáállásunkat.
Ennyi halott faanyaggal elménkben, sosem érezzük szükségét, hogy megkérdőjelezzük az igazságot, amit valóságként fogadtunk el. Hitrendszerünk lesz a börtönünk, amely nem engedi megtapasztalni a szabadságot, a jelen pillanat igazságát.
.
Azzal, hogy ragaszkodunk ehhez az élettelen, idejétmúlt tudásanyaghoz, akadályozzuk magunkat abban, hogy megtapasztaljuk az életet a maga teljességében. A végén mindent a saját hitrendszerünk szűrőjén keresztül szemlélünk. Az élet megy tovább örömmel, csodákkal telve, percről percre megújul, mi viszont benne ragadunk a régiben - és mindezt csak azért, mert nem vagyunk hajlandóak megválni jól leépített hitrendszerünktől.
Végül, amikor hajlandóak vagyunk elvetni mindazt, amitől azt hittük, igaz, mindent, amit valaha tudtunk és ismertünk a szabadság végül az ismeretlenben elérhetővé válik.
Amikor minden tudásunkat elengedjük, akkor mutatkozhat meg előttünk a végtelen bölcsesség.
.
forrás: magadura.8x
Az „ismeret" ily módon halott anyaggá válik, amely kizárólag múltbéli referenciáknak köszönheti létét. Hátizsákként cipeljük tovább, vonszoljuk magunkkal régi meggyőződéseinket, hiedelmeinket, és sosem vesszük magunknak a fáradságot, hogy valóban megkérdőjelezzük: vajon a jelen helyzetben is érvényesek-e, használhatóak-e az életünkben.
Tudjuk, miként működnek a dolgok, tehát semmi szükség arra, hogy frissen megnyíljunk az életnek. Ehelyett elbújunk a tudás mögé, önelégülten megállapítjuk, hogy jobban tudjuk másoknál, elveszítjük ártatlan tekintetünket és a dolgokhoz való nyitott hozzáállásunkat.
Ennyi halott faanyaggal elménkben, sosem érezzük szükségét, hogy megkérdőjelezzük az igazságot, amit valóságként fogadtunk el. Hitrendszerünk lesz a börtönünk, amely nem engedi megtapasztalni a szabadságot, a jelen pillanat igazságát.
.
Végül, amikor hajlandóak vagyunk elvetni mindazt, amitől azt hittük, igaz, mindent, amit valaha tudtunk és ismertünk a szabadság végül az ismeretlenben elérhetővé válik.
Amikor minden tudásunkat elengedjük, akkor mutatkozhat meg előttünk a végtelen bölcsesség.
.
forrás: magadura.8x
