A második világháború után, 1952-ben keletkezett Hemingway példázatos története, Az öreg halász és a tenger, melyért 1954-ben Nobel-díjat kapott. A szakirodalom a nem önéletrajzi indíttatású alkotások közé sorolja a művet. A Havanna melletti kis falu öreg halászának alakját, személyiségének lényegét mégis a személyes megérintettség formálta. A teremtett alak jelképes, mégis a teljes azonosulás csak azért jöhet létre, mert maga az író is öregedő ember és halász is volt, készen az összegző számvetésre.
A mű címe akár egy népmeséé is lehetne, azonban a mesék történés síkján szerencsésen szoktak végződni, ebből következik a példázatos erkölcsi tanulság. Az öreg halász viszont vereséget szenved, a történés síkján nem képes megoldani a vállalt feladatot, a példázat szintjén azonban győztessé válik. A cím a példázatos történet legfőbb motívumaiból közvetlenül hármait is megnevez: az öregséget, a halászatot és a tengert, s bennük utal a másik két fő elemre is: a fiatalságra ás a halra.
Az öreg halász, Santiago rendkívüli ember, rendkívüli helyzetben. Harca minden póz nélkül való egyszerűség. Munkáját erős lélekkel befejezi, nem akármilyen öregember. Az emberi erőt már-már meghaladó harcában sem válik emberfelettivé, a legjobb halászok legjobb tulajdonságait egyesíti magába, s így bizonyítja:
„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék...
Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.”
